Le Mans minden földi jóval kecsegtetett bennünket, és végül tartotta az ígéretet. Rekordszámú nézővel és izgalmas versenyekkel zárult a Francia Nagydíj hétvégéje.
Pecco Bagnaia szempontjából csak egy hajszálon múlt, hogy Le Mans-ban nem a jerezi hétvége mását láthattuk. Így viszont nyugodtan kijelenthetjük: ez annak egy újragondolt változata volt, leginkább azért, mert a címvédőt két spanyol márkatársa is maga mögé utasította. Mindenesetre kíváncsi lennék, hogy a gyári Ducati milyen speciális meditációval ápolja az itáliai lelkivilágát, amellyel a szombati katasztrófákból vasárnapra rendre felépül, és nyújt olyan teljesítményt a versenypályán, mintha az előző nap botladozó legény csak egy ikertestvér lenne gyengébb kiadásban. Más oldalról megközelítve viszont a hétvége ismét remekül bizonyította, hogy a rendkívül szoros, pörgős, már-már zaklatott versenyprogram minden másodperce mekkora jelentőséggel bír. Hiszen elég egy apró hiba, egy szerencsétlen bukás, avagy a motor nem kívánt bukfence a sóderágyban, és oda minden munkával töltött óra, éjszaka.
Martín nyerte a körömrágós Le Mans-i futamot, Marc Márquez az utolsó körben előzte meg Bagnaiát
Hiszen a szombati Q2-ben Jorge Martín és Bagnaia néhány pillanatnyi különbséggel hibáztak, ez mégis elegendő volt ahhoz, hogy míg Martín motorját gond nélkül a rajtrácsra tolták a szombati sprinten, addig Bagnaia már csak a kettes számúval állhatott rajthoz, mivel csapata úgy ítélte meg, nem lenne biztonságos egy bukás utáni gyorsjavítást követően azzal csatába küldeni.
Bagnaia magát is okolhatja a „furcsa” gondokért, főnöke szerint a győzelemért küzdhetett volna
Viszont, hogy ilyenkor valóban mi történik a színfalak mögött, senki sem tudja, mert joggal feltételezhetnénk, hogy mindkét motor – egyes és kettes számú – hajszálpontosan ugyanazokkal a beállításokkal áll a garázsban, felkészülve a hasonló esetekre. Persze az esőt leszámítva. Néhány bennfentes azonban úgy véli, hogy az egyes számú motor teljes finomhangolása annyi munkát és időt emészt fel, hogy a tartalékmotornál valójában csak alapbeállításokra van lehetőség, a totális finomhangolás ennél lényegesen bonyolultabb. Bagnaia a sprintfutamon elkövetett hiba után arra panaszkodott, hogy semmilyen érzése nem volt a motorral, és képtelen volt megtalálni a tempót. Ezt a véleményt erősíti egyébként Davide Tardozzi nyilatkozata is, melyben kiemelte: sajnálja, hogy szombatra nem tudtak neki versenyképest motort adni. Persze a címvédő kritikusai szerint az egész kifogás csak hiszti, hiszen Martín fejében például meg sem fordult, hogy másik motorral álljon rajthoz. Persze sokan csak azt hagyják figyelmen kívül, hogy ez nem minden esetben a versenyző döntése.
Ettől függetlenül Bagnaia esete is remekül mutatja, mennyire idegtépő tökéletesen felépíteni egy versenyhétvégét, és hogy ez valójában mekkora precizitást igényel. Erről talán csak egyvalaki tudna még kellő átéléssel nyilatkozni: ez pedig Marc Márquez. Hiszen a spanyol legenda hiába motorozott emberfeletti módon egész hétvégén, a pénteki apróbb hibája – melynek következtében nem került a Q2-be –, valamint a szombati baki miatt szinte egész hétvégén csak loholt, és próbálta ezeket kiküszöbölni. Végül sikerrel járt, és mindkét nap a második helyen végzett, sokan mégis úgy vélik, ha ezek nincsenek, Márquez könnyedén a győzelemért harcolhatott volna. Ezzel szemben a vasárnapi főfutam után meglepő őszinteséggel bevallotta, nagyon elfáradt a hétvége során, épp a fenti előzmények miatt, mert ahelyett, hogy rákészülhetett volna kellőképp első győzelmére, azért tepert, hogy a tizenharmadik helyről utolérje a mezőny elejét.
Bagnaia szerint Martín és Marc Márquez „egyszerűen gyorsabbak voltak” nála a Le Mans-i főfutamon
A sprintfutamon ez viszonylag könnyedén összejött neki, és számítógépes játékokat meghazudtolóan már az első kör végén a negyedik helyen haladt, de a főfutamon alaposan küzdenie kellett, hogy tartani tudja az iramot. Egy azonban biztos: ismételten rácáfolt mindarra, amiről az elmúlt évek íratlan szabályai szóltak: rossz kvalifikáció után esélytelen egy jó eredmény a versenyen. Ami persze elképzelhető, hogy a mezőny további részére ugyanúgy igaz, de hát ezért is kedveljük ennyire a Márquez-féle motorversenyzést és mentalitást. A futam végén pedig, miután az utolsó körben maga mögé gyűrte az addig biztos helyen motorozó Bagnaiát, csak annyit nyilatkozott: „Vártam, hogy Pecco megtámadja az utolsó körben Martínt, de amikor láttam, hogy elengedte a dolgot, meg kellett próbálnom az előzést vele szemben. Ilyen vagyok.”
Marc Márquez a Bagnaia elleni utolsó körös előzésről: Ismertek, meg kellett próbálnom
A nyolcszoros világbajnok ezzel együtt továbbra is próbálja elhitetni mind a Ducatival, mind a csapatával, hogy a második hely az új első, és akkora ünnepléseket csapnak a garázsban, mintha csak a szezon sokadik győzelmét ünnepelnék. Persze megértem az örömöt, és elhiszem, hogy megannyi sikertelen szezon után édes érzés zsinórban a dobogón állni, azt viszont már kevésbé, hogy ezzel a nemzetközi szaksajtó egyre erőteljesebben kommunikálja, hogy Márquez szinte az egyetlen és első számú esélyes a gyári Ducatira. Mert bár a teljesítménye megkérdőjelezhetetlen, mégsem ildomos figyelmen kívül hagyni azt a versenyzőt, aki rendre futamokat nyer, és egy ideje még a bajnokságot is képes stabilan vezetni. Ez pedig Martín. Ezzel szemben mind Márquez, mind Gigi Dall’Igna inkább azt igyekszik érzékeltetni, hogy a biztos szerződéskötést inkább Martín meglepően jó teljesítménye hátráltatja, nem pedig az észérvek, ami egyértelműen arra is utal, hogy a Prima Pramac spanyol versenyzője immáron mentálisan is felnőtt ahhoz a feladathoz, hogy a világbajnoki címért harcoljon. Persze az sem kizárt, hogy Márquez részéről ez csak pszichológiai hadviselés, és a lelke mélyén pontosan tudja, kicsit sem biztos a vörös bőrruha jövőre. Martín mindezek ellenére nyugodtnak tűnt a vasárnapi interjú után, és elmondta: versenyzőként mindent megtett, hogy bizonyítsa a Ducati számára, alkalmas a gyári motorra, viszont ha ennek ellenére sem őt kívánják, jövőre máshol kamatoztatja majd tehetségét.
Hamarosan kiderülhet, hogy ki lesz Bagnaia jövő évi csapattársa a gyári Ducatinál
Bár, ha a testbeszédre hagyatkozunk, azt is megállapíthatjuk, hogy a tavalyi feszült helyzet után Dall’Igna sem rest már boldogan átsétálni a gyári garázsból a Pramachoz, hogy gratuláljon mind a csapatnak, mind a versenyzőnek, ami a tavalyi esztendőhöz képest igencsak meglepő. Persze az sem kizárt, hogy a helyzet Paolo Ciabatti távozása után vált oldottabbá, mindenesetre érdekes fejlemény, hogy a mérnökzseni már pont annyira képes örülni Martín győzelmének, mint amennyire tavaly csak egy-egy Bagnaia-diadal után tudott.
Acosta úgy látja, a Le Mans-i főfutamon egyértelművé vált, hogy ki érdemli meg a gyári Ducati ülését
Egyértelműen érezhettük egyébként, hogy a hétvége során Enea Bastianini leginkább már csak a gyári ülésért küzd, ugyanakkor azt is sejthetjük, hogy a szezon végén elveszítheti. Ebből a harcból a VR46 versenyzői egyértelműen kimaradtak, így a nagyok játékába ők nem szólhatnak bele. Persze továbbra is kérdés, hogy a Ducati idei szatellitalakulatai jövőre mely gyártót képviselik, de ha a felállás változatlan marad, két, vagy akár három Ducati-ülés is megüresedhet. Nem kizárt, hogy a Pramac jövőre két teljesen új versenyzővel várja majd a szezont, és az sem, hogy a Gresini esetében hasonló forgatókönyv lép életbe. Ezek közül egyet pedig minden bizonnyal Fermín Aldeguer kaphat majd. Marc Márquez konok kommunikációja ugyanakkor annak is könnyen betudható, hogy a spanyol pontosan tisztában van vele, a Ducatin kívül más gyári ülésre nem igazán lehet esélye, sőt, ő maga is erre vágyna leginkább. Hiszen, ha a KTM felállását figyeljük, Brad Binder távozására sok esélyt egyelőre nem láthatunk, figyelembe véve összefonódott kapcsolatát a gyárral, a másik gyári motorra pedig valószínűleg Pedro Acostát ültetik, és valljuk be, ostobaságot követnének el, ha másként döntenének.
Az újonc jerezi megtorpanása Le Mans-ban is folytatódott, noha a sprinten úgy tűnt, magabiztosan motorozik. Mert bár dobogóra nem állt, szépen menetelt, ezzel szemben vasárnap elkövette idei első hibáját, amelynek bukás lett vége, és amellyel kis híján mind Fabio Di Giannantonio, mind Espargaró alól kiütötte a motort, miután beékelődött közéjük. Egyértelműen zöldfülű hiba volt, amely a türelmetlenségre utalt. Ez alkalommal tehát nem jött be „az utolérem, azt’ megelőzöm” mentalitás. Le Mans egyébként is más tészta, vasárnap volt a leghidegebb az aszfalt, így sokkal több időre lett volna szüksége, hogy felépítse versenyét. Pedig, ahogy sejteni lehetett, a csapat akár a győzelemre is készen állt hazai versenyén, ezt pedig Acosta is érezte. Talán ezért is volt túlontúl nagy az igyekezet. Mert bár a francia alakulat legendás főmérnöke, Guy Coulon jelenleg ugyan nem aktív, viszont Le Mans-tól néhány kilométerre él, ismeri a pálya minden csínját-bínját, a Bretagne-közeli régió sajátosságait, így egészen biztos vagyok benne, hogy kollégája, az új-zélandi Paul Trevathan, aki jelenleg Acosta főmérnöke, kinyithatta a csapat titkos noteszát, amely a Le Mans-i mágiával foglalkozik.
Acosta szerint motorja készen állt a győzelemre, de néhányan „furcsa dolgokat csináltak a pályán”
Ha a francia légió hazai előadását vesszük górcső alá, sokáig úgy érezhettük, Fabio Quartararo felhagyott a panaszkodással, és elfogadva a jelent – valamint a tényt, hogy immáron biztonságban, szerződéssel a zsebében, abból kell kihoznia a maximumot, amely rendelkezésére áll –, mindent megtesz azért, hogy hétvégéről hétvégére javuljon. Így volt ez az edzéseken is, miután a francia egyenesen a Q2-be motorozta magát. Viszont a versenyei már másként alakultak. A szombati sprintfutamon a tizedik helyen ért célba, míg a főfutamon egy jónak mondható hatodik helyről bukott, elszomorítva ezzel a rekordszámban pályára érkező hazai rajongókat. Így a két francia közül az esélytelenek nyugalmával induló Johann Zarco vigasztalhatta a népet, miután legjobb hondásként tizenkettedikként zárta a futamot. Az utolsó pontszerző helyekért Álex Rins csatázott Nakagami Takaakival, és végül a japán két egységet, a spanyol egyet tudhatott magáénak, Luca Marini viszont még tőlük is 10 másodperccel elmaradva, a győztestől pedig 40-nel, totális útvesztőben tévelyegve fejezte be a versenyt.
Quartararo: Jobb érzés a hatodik helyről bukni, mint a tizenkettedikről
A vasárnapi rajt előtt Maverick Viñales szombati harmadik helyéből kiindulva sokan azt remélték, hogy az Aprilia akár a végső győzelembe is beleszólhat majd, Massimo Rivola csapatfőnök mégis azzal csitította a kedélyeket, hogy az előrejelzések szerint még a dobogóra sem lehet sok esélyük. Valószínűleg sokkal racionálisabb, mint az újságírók és a márka rajongói, mert a szerény kilátások végül beigazolódtak, Viñales pedig csak az ötödik helyen, míg a sokáig előrébb motorozó csapattársa, Espargaró csak a kilencediken ért célba. Többen úgy vélik, Espargaró egy ideje tényleg fontolgatja a visszavonulását, amelyre sokan valós esélyt is látnak, ennek tudják be, hogy néhány alkalommal csak árnyéka két évvel ezelőtti önmagának.
Tavaly pofozkodás lett a vége, most heves mutogatásig jutott Espargaró és Morbidelli vitája (videó)
A Yamaha a napokban, az előrejelzéseknek megfelelően egyébként Mugellóban tesztel, így kíváncsian várjuk, hogy az elkövetkezendő futamokon láthatunk-e további előrelépéseket mind a gyártó, mind a versenyzők részéről.
Rins szerint Quartararónak sem sikerült annyira jól a Le Mans-i főfutam, mint „ahogy azt bemutatták”